Kávékrémes csoki tábla
Kávékrémes csokitábla
Hozzávalók:
• 10 dkg étcsokoládé a fentiek szerint megolvasztva
A töltelékhez:
• 30 g vaj
• 50 g fehér csokoládé
• 2 evőkanál habtejszín
• 2 teáskanál őrölt kávé
A töltelékhez egy kis lábasban megolvasztjuk a vajat, beletördeljük a fehér csokoládét, hozzáadjuk a tejszínt és az őrölt kávét, és addig melegítjük folyamatos kevergetés mellett, míg szép simára tudjuk végül keverni az egészet. Ha kész, félretesszük hűlni, majd ha már egyáltalán nem meleg, hűtőbe tesszük 1-2 órára.
Ha a töltelék megdermedt a hűtőben, akkor a fentiek szerint előkészítjük az étcsokoládét.
Az – egyszerűsítve temperált – csokoládéval kikenjük a csokitábla formát, gondosan, hogy mindenhol érje (kicsit a konyhapulthoz ütögetjük a formát), majd hűtőbe tesszük, hogy a csokoládé megdermedjen. 10-15 perc elteltével elővesszük a hűtőből, és megtöltjük a kávés töltelékkel. Egyenletesen elkenjük benne úgy, hogy maradjon hely a záró csokirétegnek. Ekkor felmelegítjük a maradék étcsokoládét, és ha megolvadt, rácsorgatjuk a töltelékre úgy, hogy a sarkokban és a széleken is mindenhol fedje. Kicsit megint a konyhapulthoz ütögetjük a formát, hogy minden pici hézagba jusson a csokiból, és utoljára még visszatesszük a hűtőbe, hogy a záró csokiréteg is megdermedjen. Ha megdermedt, kipattintjuk a formából.
|